A kormányzati képzési és oktatási beszerzések központosítása - megjelent a Kormányrendelet!

A kormányzati képzési és oktatási beszerzések központosítása - megjelent a Kormányrendelet!

Újabb szereplővel bővül(t) a kormányzati központi beszerző szervek köre: a költségvetési szervek 2024. január 1-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen keresztül vehetnek igénybe oktatási, képzési szolgáltatásokat

A Magyar Közlönyben 2023. augusztus 24-én napon megjelent a 396/2023. Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) a kormányzati képzési és oktatási beszerzésekről, amely 2024. január 1-től alapvetően fogja átrendezni a képzési, oktatási piacot.

Ezen Rendelet alapján ugyanis a Rendelet 1. számú mellékletében szereplő képzési, oktatási feladatokra az állami szektor jelentős része (érdemben a költségvetési szervek és az általuk irányított szervek és intézmények, valamint az általuk alapított alapítványok, közalapítványok) csak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen keresztül szerződhet, a most kijelölt központi beszerző szerven (NKE) keresztül kell megvalósítaniuk ilyen tárgyú beszerzéseiket - értéktől függetlenül.

A Rendelet 1. számú melléklete alapján a Rendelet hatálya alá tartozó képzési, oktatási feladatok az alábbiak:

"Minden olyan feladat, amelynek célja – szervezett keretek között – kompetenciakialakítás vagy -fejlesztés, ismeretek átadása, tárgyától függetlenül, így különösen az alábbi területeken

• 1.1.  idegen nyelv,

• 1.2.  informatikai alkalmazások felhasználói szintű használata, ide nem értve a kormányzati informatikai beszerzéssel érintett alkalmazások, informatikai eszközök és szoftverek köréről szóló 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet szerinti alkalmazáshoz kapcsolódó szolgáltatást és szoftverekhez kapcsolódó szolgáltatást,

• 1.3.  információ- és adatbiztonság, adatvédelem és adatkezelés,

• 1.4.  integritás, korrupciómegelőzés, hivatásetika,

• 1.5.  mediátori ismeretek,

• 1.6.  pártfogó felügyelői ismeretek,

• 1.7.  esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód,

• 1.8.  munkavédelem, tűzvédelem,

• 1.9.  jogi, illetve igazgatási, közbeszerzési, anyakönyvi, nyugdíjbiztosítási, illetve egészségügyi igazgatási ismeretek,

• 1.10.  szakmai protokoll,

• 1.11.  ügyiratkezelés, ügyvitel, valamint ügyviteli rendszerek és adatbázisok,

• 1.12.  államháztartási, számviteli, adózási ismeretek,

• 1.13.  európai uniós szakpolitikák,

• 1.14.  hatósági eljárások,

• 1.15.  környezet- és növényvédelem,

• 1.16.  projektmenedzsment, pályázati és támogatási ismeretek,

• 1.17.  családtámogatási és szociális ellátások."

Fentiek alapján látható tehát, hogy tárgyát tekintve a Rendelet hatálya alá tartozik egy konferencián való részvétel ugyanúgy, mint egy tanfolyam elvégzése, hiszen ezeken – szervezett keretek között – kompetenciakialakítás vagy -fejlesztés, ismeretek átadása történik.

Fontos kérdés az alanyi hatály tisztázása, azaz azon szervezetek köre, amelyekre a Rendelet vonatkozik. A Rendelet 1. § (2) bekezdése alapján a képzési beszerzések megvalósítása során e Rendelet előírásai szerint köteles eljárni: 

  1. a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv;
  2. az a) pontban meghatározott költségvetési szerv irányítása vagy felügyelete alá tartozó központi, területi és helyi költségvetési szerv vagy intézmény;
  3. az a) és b) pontba tartozó szervezet által alapított vagy alapítói joggyakorlása alatt álló alapítvány és közalapítvány;
  4. az a)–c) pontba nem tartozó olyan szervezet, amelynek javára a képzési beszerzési eljárást az a)–c) pontba tartozó szervezet bonyolítja le jogszabály kötelező rendelkezése alapján vagy jogszabályon alapuló megállapodás értelmében, valamint az olyan szervezet, amely az a)–c) pontba tartozó szervezet javára, illetve az a)–c) pontba tartozó szervezet foglalkoztatottjai vagy a szervezettel munkavégzésre irányuló jogviszonyban nem álló külsős személyek, illetve szervezetek vonatkozásában megvalósítandó képzési, oktatási feladat tekintetében bonyolítja le a képzési beszerzési eljárást;
  5. az a)–c) pontba nem tartozó olyan szervezet, amely az e rendelet szerinti

        • ea)  központosított közbeszerzési vagy beszerzési rendszerhez való vagy

        • eb)  egy vagy több képzési beszerzés vonatkozásában a

           csatlakozást önként vállalja (a továbbiakban: önkéntes csatlakozás).

A Rendelet 2. § (10) bekezdése alapján a Rendelet hatálya – a 20. § és a 22. § (2) bekezdése kivételével – nem terjed ki a közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaságokra.

Ezen felmentvény kapcsán érdemes ugyanakkor kiemelni a Rendelet 20. §-át, amely a közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaságokra is vonatkozik, a 20. § (1) bekezdés az alábbiakat rögzíti:

„(1) A digitális technológia alkalmazásán alapuló képzések elősegítése és kiterjesztése érdekében a közvetlen vagy közvetett többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaságnál (a továbbiakban: gazdasági társaság) foglalkoztatottak számára nyújtott, továbbá a gazdasági társaság tevékenységével kapcsolatos képzéseket digitális – a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 2. § 12. pontjában meghatározott zárt rendszerű elektronikus távoktatással megvalósított – formában szükséges biztosítani.”

A Rendelet részletesen szabályozza az egyes beszerzési igények benyújtásának, jóváhagyásának, megvalósításának módját és időigényét, valamint az NKE részére fizetendő díj mértékét is. Ez utóbbi a beszerzés értékének százalékában (1-6 %) került megállapításra a rendeletben [14. § (2) bekezdés].

A Rendelet alapján az első teendő (a Portálon történő regisztráción túl) majd a képzési terv elkészítése lesz 2024. január 31-ig illetve 2024. március 31-ig, attól függően, hogy az érintett szervezet a Rendelet 1. § (2) bekezdésének mely pontja alá tartozik:

  • az 1. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti érintett szervezet az éves képzési tervet a tárgyév január 31. napjáig köteles elkészíteni,
  • az 1. § (2) bekezdés c) pontja és e) pont ea) alpontja szerinti érintett szervezet a tárgyév március 31. napjáig köteles elkészíteni,

Fontos kiemelni, hogy a Rendelet 2024. január 1-től lesz hatályos, a hatálybalépését megelőzően képzési beszerzés vonatkozásában megindított eljárásokat, illetve azok eredményeként megkötött keretmegállapodások, keretszerződések, valamint egyedi szerződések hatályát – a 22. § (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a Rendelet nem érinti.

A 22. § (2) bekezdésében rögzített rendelkezés kimondja, hogy a Rendelet 20. §-át (amely a fentiekben bemutatottak szerint a képzések digitális formában történő biztosításáról szól) a Rendelet hatálybalépését megelőzően képzési beszerzés vonatkozásában megindított eljárásokra, illetve azok eredményeként megkötött keretmegállapodásokra, keretszerződésekre, valamint egyedi szerződésekre is alkalmazni kell, azzal, hogy azokat a gazdasági társaság felülvizsgálja.

 

Aktuális

2023. november 29.
Az uniós értékhatárok emelkednek, a nemzeti értékhatárok változatlanok maradnak 2024. január 1-től
2023. augusztus 28.
Az új, közbeszerzési szakreferens képzés következő, Támis Norbert által tartott csoportja indul 2023. szeptember 19-én. A csoport biztosan indul!
2023. augusztus 25.
Újabb szereplővel bővül(t) a kormányzati központi beszerző szervek köre: megjelent a 396/2023. Korm. rendelet!
2023. augusztus 23.
Európa legelterjedtebb cégminősítője, a Dun & Bradstreet kiemelkedőnek értékelte cégünk pénzügyi stabilitását.